Az orosz hatóságok hétfőn „nemkívánatosnak” nyilvánították George Clooney hollywoodi sztár nonprofit alapítványát, és megtiltották, hogy Oroszországban működjön. A Clooney Foundation for Justice-t (CFJ) 2016-ban alapította a világhírű amerikai színész és felesége, Amal Clooney ügyvéd, hogy kivizsgálják az emberi jogi visszaéléseket.
Weboldala szerint a CJF „aktívan vizsgálja az ukrajnai háborús bűnöket”. Az orosz főügyészség a Telegramon kiadott közleményében kijelentette , hogy az alapítvány „olyan munkát végez, amelynek célja Oroszország hollywoodi szintű hiteltelenítése”.
Kapcsolódó
Az alapítvány aktívan támogatja az országot elhagyó álhazafiakat, a betiltott szélsőséges egyesületek és terrorszervezetek tagjait
– áll a közleményben.
Oroszország több tucat külföldi jótékonysági szervezetet, agytrösztöt és más civil társadalmi csoportot bélyegzett nemkívánatosnak 2015 óta, amikor olyan törvényt fogadott el , amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin elnök rezsimjét kritizáló csoportok ellehetetlenítését. A kipécézett szervezetek nem működhetnek Oroszországban, és megtiltják azt is, hogy orosz bankok és vállalatok együttműködjenek velük – számolt be róla a Politico.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok