Közel négyszázan jutottak vissza Oroszországba ukrán fogságból. Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint Moszkva fogolycsere keretében 270 hadifogolyt és 120 civilt is átadott Kijevnek – számol be a Meduza.
Mint megjegyezték, a csere az Isztambulban a felek között elért megállapodások keretében zajlott le.
A következő napokban a tervek szerint folytatódik a nagyszabású fogolycsere Ukrajnával.
Jelenleg a fogságból hazatért orosz katonák és civilek Belarusz területén tartózkodnak, ahol megkapják a szükséges pszichológiai és orvosi segítséget. Hamarosan az Orosz Föderációba szállítják őket orvosi intézményekben történő kezelésre és rehabilitációra.
Később azzal frissítették a közlést, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon és a Facebookon megerősítette, pénteken lezajlott a Moszkva és Kijev közötti fogolycsere első szakasza. Ennek részeként 390 ember tért vissza Ukrajnába is.
Ismeretes, az orosz és az ukrán delegációk május 16-án a legnépesebb török városban folytatott tárgyalásaik során megállapodtak abban, hogy ezer-ezer fős fogolycserét hajtanak végre. Orosz és ukrán kiadványok forrásai szerint a tényleges csere május 23-án kezdődött és három napig fog tartani.
Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly
Két kínai hadifogoly mesélt az ukrán sajtónak arról, miként kerültek az orosz hadsereghez, miután április elején Kelet-Ukrajnában elfogták őket. Részletek.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak