December 23-án kezdődik és január végéig tart az aláírásgyűjtés Vlagyimir Putyin elnökválasztáson való indulása mellett – írja az iz.ru Maryana Lisenko, Putyin választási tanácsának társelnökének bejelentése alapján.

A tanácsnak tagja még Vlagyimir Mashkov színész-rendező, és Artem Zhoga ezredes, a Donyecki Népköztársaság parlamenti elnöke is. A szervezet már a mai nap folyamán megkezdte munkáját Moszkvában, a folyamatot a vezetőség mellett önkéntesek is segítik.

A háromnapos orosz elnökválasztásra 2024. március 15. és 17. között kerül sor, Vlagyimir Putyin december 8-án, az Aranycsillag-kitüntetés átadásán jelentette be, hogy indulni kíván a választáson. Az Egységes Oroszország december 17-én tartott kongresszusán pedig egyhangúan támogatta jelölését a párt. Az orosz elnök másnap be is nyújtotta a Központi Választási Bizottsághoz a jelöltséghez szükséges iratokat, amit december 20-án nyilvántartásba is vettek.

Az Ukrajnával való békekötést szorgalmazó Jekatyerina Duntsova szintén szerdán mutatta be az induláshoz előírt dokumentumokat a bizottságnak az Euronews beszámolója szerint. Duntsova egy tiszteletre és emberségességre épülő Oroszország elképzelésével lenne Putyin kihívója.

A volt újságírónak 300 ezer támogató aláírást kell összegyűjtenie. Duntsova tart attól, hogy a Kreml esetleg célba veszi őt mint ellenzéki politikust, azonban fontosnak tartja, hogy alternatívát mutasson Putyin politikájával szemben.

Duntsova megválasztása esetén első elnöki rendeletében Oroszország „politikai foglyainak” szabadon bocsátásáról rendelkezne. Bár neveket nem említett, korábban már beszélt arról, hogy kiszabadítaná a Putyin fő kritikusaként ismert Alekszej Navalnijt.

(Gyurka Eszter)