Több európai hírszerző szolgálat figyelmeztette kormányát, hogy Oroszország „erőszakos szabotázsakciókat″ tervez Európa-szerte, a Nyugat elleni „agresszívebb és összehangoltabb fellépés″ részeként.
Az n-tv.de német hírportál a Financial Times-ra (FT) hivatkozva azt írja, hogy európai hírszerzések szerint Oroszország
- robbantásokra,
- gyújtogatásokra
- és az infrastruktúra megrongálására
készül Európában, a titkosszolgálatokhoz tartozó ügynökök és felbérelt segítők közreműködésével.
Az FT három európai ország hírszerzési jelentéséhez jutott hozzá, az ezekben szereplő információk erőszakosabb és szervezettebb orosz műveletek előkészületeire utalnak.
Számos szakértő évek óta arra figyelmeztet, hogy Oroszország hibrid háborút folytat a Nyugat ellen - írja lap, amelynek egy titkosszolga azt mondta:
Vlagyimir Putyin orosz elnök felbátorodott, és megpróbálja a lehető legmélyebbé tenni az európai társadalmak megosztottságát, és ehhez több eszközt használ:
- dezinformációs kampányokat,
- szabotázsakciókat,
- vagy informatikai támadásokat.
Pénteken derült ki, hogy Norvégiában orosz titkosszolgálati ügynökök dolgoznak, azt megelőzően pedig két orosz származású németet vettek őrizetbe Németországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy potenciális célpontokat kerestek az Ukrajnának nyújtott német támogatás elleni szabotázshoz.
Az Economx korábbi beszámolója szerint egymást érik a kémügyek Németországban, ahol gyors egymásutánban hat feltételezett kémet tartóztattak le, akik Oroszországnak és Kínának dolgoztak. A hatóságok szerint az ukrajnai háború, a gazdasági érdekek és a demokráciaellenesség egyre jobban fenyegetik a németek biztonságát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését