A Buenos Aires-i törvényhozásban megrendezett ünnepségen Alberto Fernández leköszönő államfő feltette utódjára az elnöki vállszalagot.
Beiktatási beszédében az 53 éves politikus drasztikus gazdasági átalakításról beszélt; úgy fogalmazott, nincs alternatívája egy „költségvetési sokkterápiának”.
Milei hangsúlyozta, hogy a megelőző kormány üres államkincstárt hagyott maga után, az ország pedig hiperinflációba süllyedt. Kiemelte, hogy a büdzsét ehhez kell igazítani. „Ma új korszak kezdődik, megkezdődik Argentína újjáépítése” – jelentette ki az új elnök.
Nincs alternatívájuk a megszorításoknak és a sokkterápiának. Újfent azt mondom: nincs pénzünk
– tette hozzá.
A ceremónián részt vett mások mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök, VI. Fülöp spanyol király, Gabriel Boric chilei, Luis Lacalle Pou uruguayi, Santiago Pena paraguayi és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A beiktatási ünnepségen készült fényképeken és televíziós felvételeken látszott, hogy Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkoztak, és néhány szót is váltottak egymással. Ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta: Ukrajna EU-csatlakozása ügyében a magyar kormányfő jelezte az ukrán elnöknek: az Európai Unió tagállamai folyamatosan tárgyalnak a kérdésről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező