Titkos dokumentumokra hivatkozva arról ír a Financial Times, hogy ha Magyarország ismét megvétózza az Ukrajnának szánt közös hitelből felvett támogatást, akkor megvonnák tőle az uniós forrásokat.
Fontos megjegyezni, hogy az állam- és kormányfőknek, valamint az Európai Tanácsnak kizárólag a kohéziós alap pénzeibe van beleszólása, a helyreállítási alappal (RFF), melynek zárolását a minap oldották fel, az Európai Bizottság rendelkezik.
A Financial Times cikke nem részletezi, hogy egy tagállam vagy maga a tanács terjesztette-e elő a javaslatot.
A terv készítői szerint ugyanakkor azért helyezne a megvonás terve nagy nyomás Magyarországra, mert szerintük ezek után kevésbé lennének érdekeltek magyar befektetéseikben az európai és a nemzetközi vállalatok, valamint a pénzpiac szereplői.
Mindez pedig gyorsabb tovább drágíthatná a magyar költségvetési hiány finanszírozását és a forint árfolyamát is gyengítené.
Korábban a magyar kormányfő arról beszélt, hogy nem áll el a vétótól. Bár az EU tagállamok egyénileg is vehetnének fel hitelt, hogy Ukrajnát támogassák, ám az egyfelől drágább lenne, másfelől politikai kockázata is van, mivel több tagállamban a parlamentnek kellene ehhez hozzájárulnia.
Élesíthetik a „nukleáris opciót” Magyarország ellen
Kizárnák hazánkat az uniós szavazási folyamatból, amennyiben a február 1-jei csúcstalálkozón a miniszterelnök továbbra is blokkolja az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatást.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak