Az Európai Unió (EU) kidolgozott egy jogi megoldást arra, hogy miként kerülje meg Magyarország vétóját, amivel az Orbán-kormány eddig akadályozta, hogy a befagyasztott orosz vagyon idei nyereségéből fegyvereket vásároljanak Ukrajnának.
A jogi kibúvót hétfőn vitatják meg az uniós külügyminiszterek.
Ha a lépést elfogadják, azzal a G7-ek is szabaddá tehetik az utat, hogy 50 milliárd dollárt fizessenek Kijevnek - írja a 444.hu a Financial Timesre hivatkozva.
Mivel Magyarország tartózkodott egy korábbi megállapodásnál, amely az Oroszország befagyasztott vagyonából származó bevételek elkülönítéséről szólt, nem lehet része a pénz felhasználásáról szóló döntésnek
- mondta a lapnak Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Hozzátette:
a kibúvó kifinomult, mint minden jogi döntés, de működik.
Az EU-ban közel 200 milliárd eurónyi értékpapír van lekötve, főként Belgiumban, és a blokk az év elején megállapodott abban, hogy a februártól keletkező nyereséget fegyverek vásárlására fordítja Ukrajna számára.
Magyarország, az EU leginkább oroszbarát tagállama, régóta ellenzi, hogy a 27 országot tömörítő blokk közösen nyújtson katonai támogatást Ukrajnának. Budapest hét másik, Kijev felfegyverzésével kapcsolatos döntést is blokkol, mintegy 6,6 milliárd euró értékben
- írja a Financial Times.
Ez a kiskapu kulcsfontosságú ahhoz, hogy a G7-ek megállapodása működjön, és hogy az 50 milliárd dolláros hitelt az év végéig tető alá hozzák. Az ügyet ismerő tisztviselők szerint a bevétel uniós felhasználására vonatkozó jogi megoldás valószínűleg elegendő lesz a hitel kifizetésének garantálásához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó