„Soha nem voltunk ilyen kedvező helyzetben. Soha nem tapasztaltunk ilyen nagy érdeklődést az olimpiai játékok rendezése iránt” – idézte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz portál.
A német sportvezető városnevekkel nem szolgált, azt viszont kijelentette: az éghajlatváltozás arra kényszerítheti a NOB-ot, hogy a játékok időpontját nyárról az év későbbi szakaszára módosítsa.
Kapcsolódó
Az insidethegames ugyanakkor kitért rá, hogy
Szaúd-Arábia és Katar egyaránt szívesen rendezné meg a 2036-os olimpiát, Indonézia és India is potenciális házigazda.
Az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaság, Egyiptom, Lengyelország és Németország pályázata szintén várható. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még – írja az MTI.
Túl korai még tervezni
„Most tizenkét évre vagyunk ezektől a játékoktól, így még túl korai lenne a konkrét jelöltekről nyilatkozni” – jelentette ki Bach, aki az olimpia rendezése iránti érdeklődés újjáéledését a hivatali ideje alatt végrehajtott reformoknak tulajdonította.
Az idei, párizsi után a 2028-as nyári olimpiának Los Angeles ad otthont, a 2032-est pedig az ausztráliai Brisbane-nek ítélte oda a NOB.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott