Az olasz trösztellenes hatóságok hat túraszervezőt és egy jegyértékesítő vállalkozást bírságoltak meg a Colosszeum látogathatóságát korlátozó jegyfelhalmozási gyakorlataik miatt – írja a Reuters.
Az érintettek összesen 21,7 millió eurós bírságot kaptak, ebből a legnagyobb összeg, 7 millió euró a világhírű látványosság hivatalos jegyeladásait 1997 és 2024 között kezelő CoopCulture-t sújtja.
Az indoklás szerint a jegykereskedő automatizálta a jegyek felhalmozását, és a belépők jelentős részét a saját vezetett túracsomagjai számára tartotta fent.
A versenyhivatal szerint emiatt hosszabb időszakokra nem volt elérhető az alapárú belépőjegy az ország legnépszerűbb turistaattrakciójába, amely miatt a vásárlók kénytelenek voltak lényegesen drágább, vezetett utakat és elsőbbségi bejutást biztosító csomagokra befizetni.
Hat túraszervezőt – köztük olasz, német, holland és ír vállalatokat – szoftverrobotok használata, tömeges jegyfelvásárlása miatt büntettek, amiért ezekkel a belépők gyors elfogyását okozták.
A hatóságok azt követően indítottak vizsgálatot az ügyben, hogy 2023 júliusában számos panasz érkezett a római Kolosszeumba szóló jegyek hivatalos árakon való elérhetetlensége miatt az online felületeken.
Megdől az olasz autó, a prosecco, a parmezán, az Illy egyenesen átmenekülhet az óceánon túlra
Megrengetik az olasz gazdaságot Trump kivetett vámjai: nem véletlenül rettegnek, mert például a pezsgő és a bor után sikerült a habzóbornak is megvetnie a lábát amerikai földön, de a parmezán is nagy kedvenc lett.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Zelenszkij világháborút vizionál, Trump türelme fogytán

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze
