Legalább 21 ember életét vesztette kedd este egy súlyos buszbalesetben Velence Mestre nevű városrészében – közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere. A halálos áldozatok mellett legalább 12 sérültje van a tragédiának, további mintegy öt embert pedig eltűntként tartanak nyilván.
A busz egy felüljáróról mintegy tíz métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre. A baleset nem sokkal este nyolc óra előtt történt.
Luigi Brugnaro velencei polgármester szerint egy magánszolgáltató tulajdonában lévő buszról van szó, amely turistákat szállított egy kempingbe a közeli Marghera településre. Egyelőre nincsenek információk az áldozatok állampolgárságáról.
A helyszínre több mentőautó érkezett. A vasúti forgalmat Mestre és Velence között leállították.
Beszámolók szerint a busz kigyulladt, és az áldozatok közül egyesek elégtek. A halottak között gyerekek is vannak.
Szörnyű tragédia sújtotta ma este közösségünket. Haladéktalanul gyásznapot rendeltem el a szerencsétlenséget szenvedett buszban volt sok áldozat emlékére. Apokaliptikus jeleneteket láttunk, erre nincsenek szavak
– hangsúlyozta Luigi Brugnaro velencei polgármester az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében.
Giorgia Meloni miniszterelnök és Antonio Tajani kormányfő-helyettes részvétüket nyilvánították az áldozatok hozzátartozóinak. Tajani mikroblogján köszönetet mondott a mentőszolgálatoknak a gyors mentésért, egyben pedig szolidaritását fejezte ki Velencével és a városvezetéssel.
Halálos buszbaleset történt Ausztriában
Negyvenhatan megsérültek, egy nő életét vesztette a tragédiában Ausztria déli részén. Bővebben >Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak