Az első hordót Dieter Reiter müncheni polgármester veri csapra, majd az első korsó sört Markus Söder bajor miniszterelnöknek nyújtja át. Az, hogy a hordót hány ütéssel sikerül megnyitni, hagyományosan nagy érdeklődésre tart számot.
A jó időnek és a koronavírus-járványtól való aggodalmak múlásának köszönhetően nagy érdeklődésre, legalább hatmillió látogatóra számítanak a világ legnagyobb sörünnepén.
A fesztivál a szokásosnál két nappal tovább, október 3-áig tart, bevonva így a német újraegyesítésre emlékező nemzeti ünnepet is.
Az egyliteres korsó sör (Maß) 12,60 és 14,90 euró közötti összegbe, átlagosan 14,18 euróba kerül, 6,1 százalékkal többe az előző évinél.
Idén első alkalommal lehet majd ingyenesen vízhez jutni a rendezvény területén felállított ivókutaknál.
Ismét megtartják a müncheni sörfesztivált: ilyen árak lesznek
A pandémia okozta két év szünet után idén újra megtartják a világ egyik legnagyobb népünnepélyét, a müncheni sörfesztivált. A sörárak csaknem 16 százalékkal fogják meghaladni a legutóbbi, 2019-es Oktoberfest árait. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak