Az 1944 június 6-i normandiai partraszállás 80-ik évfordulója idén nyáron lesz esedékes, a megemlékezésen pedig Oroszország is egyre nagyobb valószínűséggel részt fog venni. Az ünnepségre azonban előbb meghívót kell kapnia Moszkvának az Elysée-palotától, amelyet még el is kell fogadniuk.
A Ria Novosztyi orosz média megjegyzése szerint a jelenlegi geopolitikai helyzetet tekintve a meghívás jóformán garantált, hiszen egy ekkora megemlékezésen nehéz lenne nélkülözni Moszkvát.
Bár a Szovjetunió közvetlenül nem vett részt a június 6-i partraszállásban, de a második világháborúban a legsúlyosabb áldozatokat szenvedte el, 27 milliós ember veszteséggel
– áll az orosz média kiadványában.
A döntést valószínűleg Emmanuel Macron francia elnök jelenti be.
Kedden Franciaország délkeleti részén fekvő Drome megyébe látogat, hogy tisztelegjen az vercorsi partizánok 1944 nyarán tanúsított ellenállása előtt és feltehetőleg ekkor fog beszámolni a meghívásról.
Macron 2023 decemberében még úgy fogalmazott, hogy fennáll a lehetőség arra, hogy Vlagyimir Putyint is meghívják a normandiai partraszállás 80. évfordulójára, ha változás történik az ukrajnai helyzetet illetően.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Moszkva még nem kapott hivatalos meghívást Párizsból.
Oroszország óva inti az állampolgárait Izraeltől
A Külügyminisztérium nyomatékosan ajánlja az oroszoknak, hogy tartózkodjanak a közel-keleti régióba, különösen Izraelbe, Libanonba és a palesztin területekre való utazástól, kivéve a legszükségesebb eseteket.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)