Őrizetbe vették kedden New York városi hivatalának könyvvizsgálóját és demokrata párti polgármesterjelöltjét, miután
egy bíróságon megpróbálta megakadályozni egy illegális bevándorló letartóztatását.
Brad Lander egy manhattani szövetségi bevándorlási bíróságon összekapaszkodva próbálta meggátolni a hatóság embereit a törvénytelenül az Egyesült Államokban tartózkodó bevándorló őrizetbe vételét.
A videófelvételeken az látszik, hogy a szövetségi ügynökök mintegy 40 másodpercen keresztül próbálják szétválasztani a polgármesterjelöltet és a bevándorlót, majd végül mindketten őrizetbe kerültek.
A politikust néhány óra múlva szabadon engedték, és az ügyészség közölte, hogy vizsgálják a vádemelés lehetőségét.
Brad Lander újságíróknak azt mondta, hogy
a délelőttöt annak érdekében töltötte a bevándorlási bíró hivatalában, hogy „kikísérjen” néhány bevándorlót az épületből.
A közelmúltban a New Yorkhoz közeli Newarkban szintén dulakodás alakult ki a bevándorlási hatóság emberei és demokrata politikusok között, akik választott tisztségükre hivatkozva, törvényességi felügyeletet említve megpróbáltak behatolni a hatóság létesítményébe.
Zendülés, barikád és könnygáz: Trump erőszakba fulladó tüntetések leverésébe fogott a Nemzeti Gárdával
A bevándorlási hatóság és a kitoloncolások elleni tiltakozás olyannyira elharapódzott, hogy az amerikai elnök kiadta a parancsot a gárda egységeinek az agresszívan fellépők ellen. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az