Nancy Faeser német belügyminiszter bírálta a tiltott szimbólumok megjelenítését a németországi tüntetéseken. A tárcavezető azt akarja, hogy a zsidók is biztonságban érezhessék magukat Németországban . „Ez azt jelenti, hogy az utcán zajló antiszemita agitációt nem tűrjük meg. Ezek a szörnyű képek engem is nagyon megmozgatnak.”
A múlt heti tüntetések közül főleg az észak-rajna-vesztfáliai Essenben tartott tüntetés verte ki a biztosítékot, ahol tüntetők a többi között iszlám terrorállamot, kalifátust követeltek, és Izrael megsemmisítését sürgették.
A tüntetést követően a rendőrséget bírálatok érték amiatt, hogy nem lépett fel kellő eréllyel a résztvevőkel szemben. Jochen Kopelke, a rendőri szakszervezet elnöke ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs egységes országos gyülekezési, illetve ezzel kapcsolatban tüntetési jog, és ennek hiánya akadályozza a szükséges rendőri fellépést is.
A ZDF információi szerint október 7-e óta több mint 3000 bűncselekmény történt Németországban a Hamásszal kapcsolatban . Faeser azt feltételezi, hogy a bűncselekmények valós száma még magasabb.
Kopelke szerint olyan hatósági szabályozásra lenne szükség, amely az összes tartományban egységes jogbályokon alapuló, egyforma beavatkozási lehetőséget biztosítana a rendőrség számára. „Ebben az esetben az esseinhez hasonló esetekre nem kerülhetne sor” – állította a rendőrségi vezető.
A belügyminiszter a legfontosabbnak azt tartja, hogy az elkövetőkkel szemben minél előbb ítéletet hozzanak, és a kiszabott büntetések elrettentő hatást váltsanak ki. Faeser nem zárta ki a büntetőjog szigorítását sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el