Megszületett az új német kormány első menekültügyi döntése, nem nézik el tovább a migránsok belépését. Mától kezdve minden migráns számára megtiltják a belépést az országba a német szárazföldi határokon, még akkor is, ha menedékjogot kérnek – írta meg a Bild. Alexander Dobrindt belügyminiszter bejelentette, hogy szigorítják a határellenőrzést, és utasítást adott a szövetségi rendőrségnek a határellenőrzés megerősítésére és az illegális belépők elutasításának növelésére. A jelenlegi 11 000 tisztet további 2000-3000 kirendelt rendőr erősíti meg. A lap információi szerint már készenlétben állnak a csaknem 4000 kilométer hosszú külső határ mentén.
Emellett Dobrindt visszavonta Thomas de Maizière, volt belügyminiszter 2015-ös szóbeli utasítását, amely úgy szólt, hogy azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak, akik nem rendelkeznek tartózkodásukat igazoló dokumentumokkal, és menedékjog iránti kérelmet nyújtanak be, engedélyezni kell a belépést az országba.
A szövetségi rendőrségnek adott szóbeli parancsot a menekültválság tetőpontján, 2015-ben adták ki Angela Merkel kancellár ideje alatt.
Akkoriban több ezer ember érkezett Németország határára, akiket ki kellett volna utasítani, mivel Németországot kizárólag biztonságos harmadik országok veszik körül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó