Mintegy ötvenezer berlini háztartás maradt áram nélkül kedden, miután hajnalban gyújtogatás miatt kigyulladt két nagyfeszültségű távvezetékoszlop a város délkeleti részén. A tűzoltók eloltották a lángokat, de az áramszolgáltató szerint a teljes helyreállítás csak szerdára várható.

A rendőrség szándékos gyújtogatás miatt indított nyomozást, és nem zárja ki a politikai indítékot sem. Az ügyet a politikai bűncselekmények felderítésére szakosodott egység vizsgálja – közölte Anja Dierschke rendőrségi szóvivő.

A Tesla-szál

A hatóságok vizsgálják, lehet-e kapcsolat a támadás és a Tesla múlt heti bejelentése között, miszerint a cég fejlesztési központot nyitna a Treptow-Köpenick kerületben – számolt be róla az MTI. 

A nyomozók párhuzamot vontak a gyújtogatás és egy 2024-ben elkövetett támadás között, amikor egy Tesla-ellenes szélsőbaloldali szervezet megbénította a gyár működését. A legnagyobb európai üzemét Berlin mellett működtető Tesla egyelőre nem kommentálta az esetet.

Időközben a támadást egy ismeretlen elkövető vállalta magára az Indymedia szélsőbaloldali internetes platformon: a közleményben szerepel, hogy a támadás célpontja az Adlershof tudományos park volt, ahol technológiai központok és a Humboldt Egyetem több tanszéke is működik. A rendőrség egyelőre vizsgálja a közlemény hitelességét.

A szolgáltató közlése szerint 15 ezer lakásban már helyreállt az áramszolgáltatás, de a teljes hálózatba csak szerdára kapcsolhatják vissza a fogyasztókat.  

Berlinben a hatóságok 2011 óta több hasonló támadást is szélsőbaloldali csoportokhoz kötöttek.

Németország forrong: kétszázezren tüntetnek Münchenben, elharapóztak az utcai támadások

Pattanásig feszült a hangulat a németeknél, ahol egy hete tömegtüntetések, utcai incidensek, civilek és pártirodák elleni álarcos támadások során tiltakoznak az emberek.Erről itt írtunk részletesen >>>