Rendőrségi adatok szerint Düsseldorfban 100 ezren, Hamburgban 60 ezren vettek részt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű szélsőjobboldali párt ellen szombaton és vasárnap tartott tüntetéseken. A demonstrálók a többi között azt írták transzparenseikre, hogy „Nem szeretem a nácikat”, és „Mi vagyunk többen”.
Sok ezren vonultak az emberek számos más városban is, például Kielben, Trierben, Lübeckben Bremerhavenben, Ludwigsburgban, Kaiserslauternbe, Mannheimben, Aachenben, Marburgban – közölte a dpa német hírügynökség.
Kapcsolódó
A demonstárciók hulláma annak hatására indult, hogy egy tényfeltáró hírportál arról írt, miről tárgyaltak novemberben egy potsdami villában tartott találkozón az AfD tagjai, néhány CDU-tag és a CDU konzervatív szárnyának egyik legismertebb nem hivatalos csoportosulása, az Értékek Uniója (WerteUnion) tagjai.
A találkozón Martin Sellner, az Osztrák Identitárius Mozgalom (IBÖ) korábbi vezetője volt az egyik kiemelt szónok. Sellner „mestertervet” adott elő a „remigrációról”, és kifejtette, hogy azonosítani kellene azokat az embereket, akik terhet jelentenek a társadalomra, és arra kellene őket bátorítani, hogy hagyják el az országot.
Sikerült a csoda: egységbe forrasztotta a teljes agráriumot a német kormány
Hiába teljesen eltérőek az érdekeik, a német kormány érzéketlenségére egységbe rendeződtek a német agrártársadalom képviselői.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben