Arra figyelmeztetnek szakértők, hogy Oroszország ukrajnai háborúja a következő világjárvány melegágyává válhat – írja a Daily Star.
Amesh Adalja amerikai infektológus szakorvos szerint a háborús övezetek ideális táptalajt jelentenek a járványok kialakulásához, amelyek először a fronton harcoló katonák között terjednek el. Történelmi példaként a spanyolnáthát hozta fel.
Arra pedig lát esélyt, hogy az orosz-ukrán háború olyan betegségek kiindulópontja lesz, melyek később villámgyorsan terjedésnek indulnak.
Ilyen a halálos hantavírus-fertőzés is, amelyet egerek és patkányok terjesztenek, és szemvérzést, továbbá veseelégtelenséget okozhat. Elvileg orosz katonáknál már ki is mutatták a vírust.
Az orvos rögzítette, az egészségügyi infrastruktúra pont azért van, hogy az efféle fertőző betegségeket távol tartsa az emberektől. Ezért védeni kell, mert súlyos következményekkel járhat, ha folyamatos támadások érik.
„Ha például az oroszok lebombáznak egy ukrajnai klinikát, a betegek nem jutnak hozzá a gyógyszerekhez és a diagnózishoz. Ennek következtében a tbc-esetek súlyosbodhatnak, fertőzőbbé válhatnak és terjednek, miközben az új eseteket sem lehet megállapítani” – vezette le Adalja, rámutatva:
a humanitárius válságok és a fertőző betegségek kéz a kézben járnak.
„Amikor az emberek életét felforgatják, romlásnak indulhat az általános higiénia. Illetve amikor sok ember kényszerül kis helyre, gondolok itt az óvóhelyekre és bunkerekre, ott alultápláltság alakulhat ki, ezek a körülmények kedvezhetnek a járványoknak” – figyelmeztetett.
Félelmetes nevet kapott a most taroló Covid-mutáns
2020 óta a Covid meghatározza az életünket, még akkor is, ha túlestünk a nehezén. Jönnek-mennek a variánsok, amelyek nevet is kapnak. A Frankenstein elnevezés azonban nem a legüdítőbb. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben