A zárolt pénzügyi eszközök hozamából folyósított hitelt Ukrajnának hadianyagok beszerzésére a brit kormány. A londoni pénzügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint
Ukrajna megkapta az ebből a forrásból származó 2,26 milliárd fontos (1074 milliárd forint) hitelcsomag első, 752 millió fontos részletét.
A hitelt az ukrán kormány teljes egészében védelmi célú beszerzésekre fordíthatja. A hitelcsomagot a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.
A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználhatók a zárolt orosz vagyoneszközök Ukrajna pénzügyi támogatására.
London többször hangsúlyozta, hogy a kölcsön nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.
A 2,26 milliárd fontos hitelcsomaggal Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) által Ukrajna számára összeállított 50 milliárd dolláros segélyprogramhoz járul hozzá.
Nagy-Britannia a háború kezdete óta 12,8 milliárd font (6080 milliárd forint) katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.
Az orosz állami vagyoneszközök hozamából finanszírozott, hadfelszerelés beszerzésére szolgáló ukrajnai hitelcsomag tervét London már tavaly bejelentette, és a múlt vasárnapi londoni csúcstalálkozón aláírt szerződés rögzíti a részleteket.
A brit pénzügyminisztérium a terv tavalyi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: az orosz szuverén vagyoneszközök zárolása nélkül Oroszországnak több mint 400 milliárd dolláros forrás állna rendelkezésére hadigépezetének működtetésére, és ebből az összegből további négy évig finanszírozhatná az ukrajnai hadműveleteket.
Londoni csúcstalálkozó: Európa lép az ukrajnai béke érdekében, az Egyesült Államokat is bevonják
Európa lépéseket tesz a béke irányába: Nagy-Britannia és Franciaország az EU-országok képviseletében kézbe veszi az ukrajnai háború befejezésének kérdését, és egy közösen kialakított tűzszüneti tervet terjesztenek az Egyesült Államok elé. Bővebben >>>Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz