A Verdi szakszervezeti szövetség demonstrálóiba csütörtökön hajtott bele egy Mini Cooperrel a 24 éves afgán férfi,
az autó a demonstrálók és egy rendőrautó mögött haladt, amelyet aztán megelőzött, felgyorsított, és az emberek csoportjába hajtott.
A hírek szerint legkevesebb 30-an megsérültek, többen súlyosan.
Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter csütörtök este a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában közölte, hogy
az afgán férfi Németországban érvényes tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezett.
Az MTI tudósítása szerint a miniszter azt mondta: „Ezzel az elkövető itt tartózkodása a jelen tudomásunk szerint a mai napig teljességgel jogszerű volt.”
A tárcavezető cáfolta azt a korábbi hírt, hogy a férfi lopás miatt már ismert volt a hatóságok előtt.
Herrmann közölte, hogy:
- Az elkövető 2016 végén felnőtt kísérők nélkül érkezett Németországba;
- menedékkérelmi eljárását 2020-ban zárták le azzal, hogy beadványát elutasították és felszólították az ország elhagyására;
- München városvezetése azonban 2021 októberében tartózkodási engedélyt biztosított neki;
- a fiatal iskolába ment és szakképzésen is részt vett,,
- ezt követően két biztonsági cég számára is dolgozott bolti nyomozóként.
A miniszter hozzátette, hogy emiatt merült fel a félreértés, hiszen több lopási ügyben tűnt fel a neve, de nem gyanúsítottként, hanem tanúként.
Mint mondta még,
a hatóságok megállapították, hogy adott pillanatban nem lehetett kitoloncolni, és ezért tartózkodhatott továbbra is az országban.
Hozzátette, nincsenek arra utaló jelek, hogy a tettnek köze volna a pénteken kezdődő müncheni biztonsági konferenciához.
A világ legfontosabb biztonságpolitikai szakértői találkozójára több mint 60 állam- és kormányfőt és több mint 100 minisztert várnak.
Az afgán menedékkérőt a gázolás helyszínén a rendőrség elfogta, már pénteken bíróság elé is állítják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot