A Monzo az Egyesült Királyság egyik vezető digitális bankjaként számottevő növekedést produkál, amelyben jelentős szerepet játszik a szájhagyomány útján terjedő ajánlásoknak köszönhető ügyfélbázis-dinamikus bővülése is:
legutóbbi pénzügyi évében a bevétele 48 százalékkal, 1,2 milliárd fontra emelkedett, a betétek ugyanennyi százalékkal 16,6 milliárd fontra nőttek; jelenleg több mint 13 millió ügyfelet szolgál ki, amelyből 12,5 millió lakossági és 700 ezer üzleti számla.
A fintech.hu cikkéből kiderül az is, hogy a bank különösen a fiatalabb generációkra fókuszál, ami jól látható a „Monzo for Under 16s” program sikerén is: a 6-15 éves korosztálynak díjmentes számlát kínálnak, melyet az első héten több mint 180 ezer érdeklődő regisztrált, ma pedig már 650 ezer fiatal használja a szolgáltatást. A tinédzserek sokszor itt nyitják meg első „igazi” bankszámlájukat, és nagy valószínűséggel itt is maradnak később, amikor igénybe veszik a bank további szolgáltatásait, például hiteleket vagy jelzálogot.
A Monzo nyereséges működést produkált a 2025-ös pénzügyi évben, miközben ügyfélbázisának és bevételeinek növekedése mellett bővítette szolgáltatási palettáját, így három fő bevételi forrása - betétek, tranzakciók, hitelezés - egyenként 200 millió font felett termel éves szinten.
Magyarországon a Monzo szolgáltatásai jelenleg még nem teszik lehetővé az új számlanyitást, a bank hivatalosan nem jelent meg a magyar piacon, a már meglévő ügyfelek azonban nálunk is használhatják kártyáikat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót