Egy mexikói önkéntes milícia szerint, a helyi emberrablások elleni küzdelem nevében, már 12 éves iskolásokat is toboroznak, ami egyértelmű jele annak, hogy az ország egyes területein a hatóságok képtelenek felvenni a harcot a szervezett bűnözéssel.
Eltakart arcú fiúk és lányok, puskákkal és botokkal vonultak fel a helyi sportpályán ezen a héten, mielőtt csatlakoztak volna járőrökhöz Avahualtempában, Guerrero állam délnyugati részén.
„A törvénynélküliség miatt nem tudunk tanulni” – nyilatkozta az egyik beszervezett tizenéves a helyi Milenio televíziós csatornának. A fiú elmagyarázta, hogyan tanult meg fegyverrel lőni csupán pár lecke után.
Guerreróban, Mexikó egyik legszegényebb államában, az utóbbi időben fokozódott az erőszak. Emberi jogokért küzdő csoportok szerint, a január eleji, feltehetően a La Familia Michoacana kartell nevéhez köthető támadásban 30 ember halt meg. Ayahualtempában pedig péntek óta egy család négy eltűnt tagját keresik, akik feltehetően emberrablás áldozataivá váltak - közölte Guerrero állam ügyészsége.
A kiskorú önkéntesek feladata, a rendőrségi szervezet erősítése mellett, a mintegy 700 lakosú falu védelme, míg a felnőttek az eltűnt embereket keresik - mondta Antonio Toribio helyi tisztviselő.
Többé nem fogjuk engedni, hogy elraboljanak minket, vagy hogy az emberek folyton eltűnjenek - tette hozzá Toribio.
Mivel Guerreróban, a hatóságok és a kábítószer-kereskedő kartelek folyamatos harcban állnak, nem ez az első alkalom, hogy a kiskorúakat is felfegyverzik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára