A kormánypárti politikus posztjáról eredetileg a frakciók a bizottság hétfői ülésén döntöttek volna. Várhelyi mellé álltak a szélsőjobboldali és az euroszkeptikus frakciók is, a kereszténydemokraták azonban eleinte nem akartak szembemenni a Várhelyit elutasító demokratikus és progresszív erőkkel. Így ők kezdeményezték a halasztást.
A Népszava úgy értesült forrásától, hogy ugyan végül zöld utat adnak a biztosjelöltnek, annak feladatkörén várhatóan változtatnak: vagy az állatjóléti, vagy pedig az élelmiszerbiztonsági portfólióját veszítheti el.
A halasztás azt is jelenti, hogy csak azután döntenek Várhelyi Olivér helyzetéről, miután kedden az EP szaktestületei meghallgatták és értékelték a leendő Európai Bizottság hat alelnök-jelöltjét.
A lap szerint alkut köthettek egymással a szocialisták és a kereszténydemokraták: kompromisszumot köthetnek Várhelyiről, ha a szocialisták megszavazzák a szerintük szélsőjobboldali olasz Raffele Fitto, a kereszténydemokraták pedig a spanyol szocialista Teresa Ribera alelnöki jelölését.
Ez a bizonyos kompromisszum pedig abban merülhet ki, hogy Várhelyi biztosi jelölését elfogadják, de úgy, hogy a feladatköréből lefaragnak.
A héten eddig meghallgatott 16 biztosjelölt közül Várhelyi az egyetlen, aki nem ment át
A fideszes képviselő, aki jóváhagyás esetén az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosi tárcát vezetheti majd leginkább arról beszélt, hogy az Európai Uniót is érintő gyógyszerhiány megszüntetése érdekében a létfontosságú gyógyszerekről szóló törvény részeként vissza kell hozni a gyógyszergyártást Európába.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek