Leállt hétfőn Nyugat-Európa legnagyobb atomerőművének négy blokkja az észak-franciaországi Gravelines-ben, miután a hűtésére szolgáló vízszivattyú-állomásokban tömegesen és előre nem látható módon jelentek meg medúzák – közölte az EDF francia áramszolgáltató.
Az automatikus leállások „nem voltak hatással a létesítmények biztonságára, a személyzet biztonságára vagy a környezetre” – tette hozzá a vállalat a honlapján.
Ezek a leállások a szivattyútelepek szűrődobjaiban, a létesítmények nem nukleáris részében található medúzák tömeges és előre nem látható jelenlétének következményei
– hangsúlyozta az üzemeltető.
A gravelines-i erőmű így ideiglenesen teljesen leállt, mivel a másik két egység jelenleg karbantartási munkák miatt nem működik.
Az EDF tájékoztatása szerint szerint három blokk automatikusan leállt vasárnap este 11 óra és éjfél között, „a biztonsági és védelmi előírásoknak megfelelően”, egy másik egység pedig hétfőn reggel 6 óra 20 perckor szintén „automatikusan leállt”.
„Az erőmű munkatársai dolgoznak, és jelenleg a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat és kellő beavatkozásokat végzik ahhoz, hogy az egységek teljes biztonságban újraindulhassanak”
– írta az EDF.
Az MTI emlékezet, az Északi-tenger partján fekvő Gravelines reaktorai számát és termelési kapacitásukat tekintve Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve (6 darab, egyenként 900 megawatt teljesítményű nyomottvizes reaktor). Az erőműben 2040-ig két újgenerációs (EPR2) reaktort is terveznek üzembe helyezni, amelyek teljesítménye egyenként 1600 megawatt.
Leállás a Paksi Erőműben, a nyár végéig nem indítják újra a blokkot
Az éves karbantartás miatt az atomerőmű második blokkja július 25. és augusztus 29. között nem termel villamosenergiát. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót