A brooklyni kerületi bíróság nem talált bizonyítékot arra, hogy a megvádolt gyorsétteremláncok a reklámozottnál kisebb hamburgereket adtak volna, illetve, hogy a felperes Justin Chimienti egyáltalán látta az általa vásárolt termékek reklámját.
A Long Island-i Suffolk megyében élő felperes szerint a McDonald's és a Wendy's reklámjaiban a marhahúspogácsák nem voltak eléggé átsütve, mivel a hús térfogata állítása szerint 25 százalékkal zsugorodik főzés közben – írja a Reuters. A panaszhoz még egy ételstylist véleményét is mellékelte a panasztévő, aki állítása szerint a bepanaszolt éttermekben is dolgozott, és a nem teljesen átsütött hamburgereket részesítette előnyben, mivel a teljesen átsütött burgerek kevésbé étvágygerjesztőek.
A bíró szerint azonban ez a gyakorlat
nem különbözik attól, hogy más vállalatok vizuálisan vonzó képeket használnak a termékeikkel kapcsolatos pozitív asszociációk kialakítására.
Hozzátette, hogy sem a McDonald's, sem a Wendy's nem volt arra kötelezve jogilag, hogy a hamburgerek reklámozásával eladja azokat, és hogy honlapjaik „jól látható, objektív tájékoztatást" nyújtsanak a hamburgerek súlyáról és kalóriatartalmáról.
Végezetül a bíró közölte, az sem félrevezető, ha a reklámban kevesebb feltétet ábrázolnak, mint amennyit a felperes személyesen preferál.
Dobta a paradicsomot a szendvicsekből a McDonald's
A gyorséttermi lánc India számos részén elhagyta a paradicsomot hamburgereiből és salátáiból, miután a zöldség ára az egekbe szökött.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok