A 2024-es év második negyedéves jelentésében a McDonald’s olyan szintű forgalomcsökkenésről számolt be, amely az elmúlt 13 negyedévben egyszer sem volt tapasztalható – írja a Reuters.
A vállalat vezérigazgatója szerint az infláció kihatással van az emberek fogyasztási szokásaira, inkább választanak költséghatékonyabb módszereket.
A McDonald’s hétfői meglepő beszámolója jócskán elmarad a Wall Street negyedéves profitra vonatkozó becsléseitől. A gyorsétteremlánc egyre veszít fogyasztóiból, ez pedig már az eredményeken is meglátszik.
A globális eladások egy százalékkal csökkentek a második negyedévben, ami 13 negyedév óta az első visszaesés.
Az elemzők növekedésre vonatkozó átlagos becslésre ennek ellenére 0,53 százalék volt.
Az ár-érték háborúk jelentősen felerősödtek az utóbbi időben, mivel a riválisok, a Burger King, a Wendy's és a Starbucks az elmúlt hónapokban úgynevezett meal dealeket, vagyis olcsó ebédajánlatokat vezettek be.
Kisebb késéssel, június 25-én a McDonald’s is bevezette 5 dolláros ebéd kedvezményét, amelyet egészen augusztusig az étlapon tart a vállalat. Az ebből származó bevételek jórészt már a harmadik negyedéves jelentésben lesznek láthatók.
Chris Kempczinski vezérigazgató elmondta, hogy a fogyasztók egyre jobban megválogatják, hogy mire költenek. A McDonald's ennek ellenére változatlanul fenntartotta a 2024-es működési árrés-előrejelzését a 40 százalékos tartomány közepén és felső részén.
A részvények, - amelyek értéke idén 15 százalékot esett -, a tőzsde előtti kereskedésben kismértékben emelkedtek, ugyanis a vállalat megtartotta 2,7 milliárd dollárig terjedő beruházási költségvetését is.
A vállalat az összeg több mint felét új éttermek indítására fordítja az Egyesült Államokban és a nemzetközi piacokon.
Ismét összecsap a McDonald’s és a Burger King
Az amerikai étteremláncok eddig is versenyeztek egymással, de ez mára árháborúba csapott át.Bővebben--->
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

3,7 százalékos hiány, 4 százalék fölötti növekedés, marad az extraprofitadó – Nagy Márton bejelentéseket tesz

Újabb hazai telepen jelent meg a gyilkos vírus

A magyarok kedvenc nyaralóhelyére többé nem tehetik be a lábukat az izraeli állampolgárok

Napelemek: nekiment a kormánynak az Alkotmánybíróság, másfél hónapot adott a javításra

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom

Katonai reptéren szállt le a Wizz Air gépe, ez áll a háttérben

Nem ezt várták: csökkent az árrésstop ereje, de a június odavághat
