Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte Macron szerdán 22 pontból álló rágalmazási pert indítottak az Egyesült Államokban Candace Owens jobboldali podcaster ellen, aki azt állította:

Brigitte férfi lehet.

A kereset szerint Candace Owens „egy évig tartó, könyörtelen rágalmazási kampányt folytatott a Macron házaspár ellen” – áll Tom Clare, a Macron házaspár ügyvédjének nyilatkozatában, amelyet a CNN idéz.

A benyújtott keresetben az is szerepel, hogy márciusban az említett újságíró „Franciaország first ladyje férfi?” című YouTube-videójával újjáélesztett egy abszurd összeesküvés-elméletet. Miközben ő volt az első, aki ezeket az alaptalan állításokat az amerikai médiában elterjesztette.

A lap megjegyzi, hogy Candace Owens azóta egyébként számos videót készített Brigitte Macronról közel 4,5 millió YouTube-előfizetője számára, köztük egy többrészes sorozatot „Becoming Brigitte” címmel.

A Macron házaspár ügyvédje a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy körülbelül egy éve kérik folyamatosan a jobboldali véleményvezértől, hogy hagyjon fel a francia first lady-vel kapcsolatos álhírek terjesztésével, ám Candace Owens ennek ellenére is folytatta tevékenységét. Így maradt „végső megoldásként” a per.

Valóban kétségbeesett PR akció lenne? 

A francia elnöki házaspár egyúttal kártérítést követel az álhírek miatt, miután „jelentős gazdasági károkat” szenvedtek el, beleértve a jövőbeli üzleti lehetőségek elvesztését is.

Owens ugyan nem reagált a CNN megkeresésére, nem hagyta szó nélkül, hogy Macronék beperelték, többek között azt állította, hogy a per szerinte „nyilvánvaló és kétségbeesett PR-stratégia”.

Az ügyvéd azt nem hozta nyilvánosságra, hogy a Macron házaspár pontosan mekkora kártérítési összeget követel, azonban azt elárulta: amennyiben Owens továbbra is ragaszkodik az állításához, „akkor jelentős összegű kártérítés kifizetésére számíthat”.

Nagy pofonnak lett kis gazdája a francia elnök – videó is készült az esetről

Videófelvétel terjed a közösségi médiában: Brigitte Macron arcra mért mozdulata és Emmanuel Macron zavarodott reakciója pillanatok alatt bejárta az internetet. A francia elnök szerint mindez csak játékos incselkedés volt.

A részletekről ITT írtunk bővebben.