Lengyelország jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százalékát fordíthatja védelmi célokra, közölte szerdán Stanislaw Wziatek védelmiminiszter-helyettes a PAP lengyel hírügynökséggel.
A lengyel kormány szerdán elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyet most a parlament elé terjesztenek. A tervezet szerint a védelemre szánt költségvetési eszközök, valamint a fegyveres erők fejlesztését célzó, költségvetésen kívüli alap eszközei összesen a GDP 4,7 százalékát teszik ki – írja az MTI.
A kormányülés után rendezett szerda délutáni sajtóértekezleten Donald Tusk miniszterelnök elmondta:
a kabinetje "rekordmagas", több mint 186 milliárd zlotyt (17 ezer milliárd forint) érő védelmi kiadásokról döntött.
Varsó idén a GDP 4,1-4,2 százalékát, azaz összesen 159 milliárd zlotyt szán védelemre a költségvetésből, valamint a fegyveres erők fejlesztési alapjából. Tavaly az ország védelmi kiadásai a GDP 3,9 százalékát tették ki.
Amerikai rakétával adnak lendületet a lengyel iparnak
Varsó a Patriot légvédelmi rendszerbe illeszthető indítóállás gyártásáról és beszerzéséről kötött dollármilliárdos szerződést.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben