Andrzej Duda, lengyel elnök aláírásával törvénybe lépett a menedékkérelmet korlátozó törvény - írja a Euronews.
Aláírtam, mert úgy gondolom, hogy ez szükséges határink biztonságának megerősítéséhez
– írta a lengyel elnök X-posztjában.
Emellett felszólította a kormány, hogy gyorsított eljárásban adjon ki rendeletet a törvény végrehajtásához. Donald Tusk miniszterelnök szerda este Varsóban jelentette be a vonatkozó döntést, a lengyel alsóház és a szenátus pedig már zöld utat adott a törvénynek.
A parlament jóváhagyásával meghosszabbítható jogszabály lehetővé teszi a kormány számára, hogy ideiglenesen korlátozza a menedékjogot. A ezenfelül törvény előírja, hogy a határon kialakult vészhelyzetekben 60 napig csak azok a külföldiek kérhetnek menedékjogot, akik legálisan léptek be Lengyelország területére.
Lengyelország alapvetően csak a Belarusszal közös keleti határán észlel vészhelyzetet, hiszen ott évek óta főként a közel-keleti migránsok ezrei akarnak átjutni a megerősített határon, a belorusz hatások kicsit sem leplezett támogatásával.
A lengyel képviselők az ügy kapcsán elmondták, Minszk és Moszkva a migránsok átengedésével szándékosan akarja destabilizálni az EU-t.
Az Európai Bizottság decemberben kijelentette, hogy az Oroszországgal és Belarusszal határos tagállamok korlátozhatják a menedékjogot, ha Moszkva és Minszk továbbra is „fegyverként" használja az illegális migránsokat. Különösen Lengyelország követelte, hogy Brüsszel tegyen lépéseket a migrációs mutatók jelentős növekedése miatt.
Természetesen a jogszabály hatálya alól kivételt képeznek a kiszolgáltatott személyek, köztük a kísérő nélküli gyermekek, a terhes nők, azok, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt különleges bánásmódot igényelnek, valamint bárki, aki „egyértelműen bizonyítani tudja, hogy súlyos károkat szenvedne", ha visszaküldik Belaruszba.
A jogszabály bírálóira is talált, olyan emberi jogi szervezetekkel, mint az Amnesty International, a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért és a Human Rights Watch (HRW).
Szijjártó Péter szerint Lengyelország akadályozza a béketárgyalásokat
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Varsóban „lábbal tiporják a jogállamiságot”.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt