Donald Trump elnöksége idején Moszkva és Washington a szankciók dacára párbeszédet folytatott – jelentette ki Szergej Lavrov, az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökségét ellátó Oroszország külügyminisztere szerdán New Yorkban.
Trump alatt megsokasodtak a szankciók, a diplomáciai és a gazdasági jellegűek is. De abban az időben közöttünk magas szinten zajlott a párbeszéd. Mostanra már nincs ilyen párbeszéd.
Közölte, hogy jelenleg Moszkva és Washington telefonon tartja a kapcsolatot különböző szinteken, de ezekben, mint fogalmazott, semmi tartalmi elemet sem tudnak felfedezni.
Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy Oroszország hajlandó együttműködni az Egyesült Államok bármely megválasztott vezetőjével, aki kész az egyenrangú és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre.
Lavrov megemlítette azt is, hogy a 2022 áprilisában Isztambulban folytatott béketárgyalások sikere esetén Ukrajna megmaradt volna az 1991-es határain belül, leszámítva a Krím félszigetet és az orosz csapatok által akkor ellenőrzött területeket.
Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai rendezésnek figyelembe kell vennie az új tényeket, a többi között azt is, hogy az Oroszországi Föderációnak négy új régiója van.
Úgy vélekedett, hogy a Nyugatnak fel kell hagynia Ukrajna felfegyverzésével, mert akkor lehet a konfliktust gyorsan lezárni és megoldást keresni. Természetesen olyan megoldást, amely köteles figyelembe venni a harctéren kialakult tényeket. Azonban nemcsak a harctéren, hanem a közéletben is – jegyezte meg Lavrov.
A négy régióról szólva Lavrov kijelentette, hogy azok Oroszország részeivé váltak.
Ez rögzítve van az alkotmányunkban és erről nincs vita – húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz