A Michigani Egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével próbálják jobban megérteni, mit üzen a kutya ugatása attól függően, hogy játékosnak vagy dühösnek érzi-e magát.
Az egyetem kutatói azt is vizsgálják, hogy képes lehet-e helyesen azonosítani a mesterséges intelligencia egy kutya korát, nemét és a fajtáját pusztán a vakkantása alapján.
A tudósok úgy tudtak előrelépést elérni a kutyák kommunikációjának dekódolásában, hogy újrahasznosították a már létező, emberi beszédre kiképzett számítógépes modelleket – írja a BBC.
A mesterséges intelligencia megjelenésével számos területen sikerült az emberi beszédet, annak kifinomultságát jobban megérteni. Ennek eléréséhez rengeteg emberi hangot használtak fel. Hasonló adatbázis azonban a kutyákra vonatkozóan még nem készült.
Artem Abzaliev, a kutatásról szóló tanulmány fő szerzője szerint a kutatás során megállapították, hogy az emberi beszéd mintái és eszköztára más hangok alapjául is szolgálhatnak, így például az állati hangok akusztikai mintázatai is elemezhetőek és interpretálhatóak a felhasználásukkal.
Az ekképpen megalapozott rendszer adatait bevitték egy gépi tanulási rendszerbe: az így kapott modell pedig az eredmények alapján 70 százalékos pontosságú volt.
Jól vizsgáztak a hazai kutyapanziók: gondos gazdik a hatóság szerint
A élelmiszerbiztonsági hivatal ezúttal a kutyapanziók körmére nézett rá, az eredmények pedig megnyugtatóak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről