Felgyorsítja és megkönnyíti a külföldi bűnelkövetők kitoloncolását a Keir Starmer miniszterelnök vezette brit kormány.
A vasárnap előzetesen ismertetett tervek alapján a londoni belügyminisztérium a jövőben nem csupán a szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmények, hanem a kisebb súlyú kihágások elkövetőinek nagy-britanniai tartózkodási engedélyét is megvonhatja.
A vasárnapi belügyi tájékoztatás kiemeli, hogy a tárca a jelenlegi eljárási rend alapján csak azokról a külföldi bűnelkövetőkről kap értesítést, akiket egy évnél hosszabb börtönbüntetésre ítéltek Nagy-Britanniában.
Az új szabályozás értelmében – amelynek részleteit hétfőn teszi közzé a brit kormány – a belügyminisztériumot minden olyan külföldi állampolgárról tájékoztatják, aki jogellenes cselekedet követ el, nem csak azokról, akik börtönbüntetést kaptak, és a hatóságok ezekben az esetekben is az eddigieknél szélesebb jogkört kapnak a törvénysértésen ért külföldiek kitoloncolására.
A minisztérium vasárnapi ismertetése szerint a szigorítás alapján
automatikusan súlyos bűncselekmények elkövetőiként kezelnek minden olyan külföldit, aki bekerül a szexuális bűncselekmények elkövetőinek brit nyilvántartásába, és ők a jövőben elveszítik jogosultságukat arra, hogy menedékjogi védelemért folyamodjanak a brit hatóságokhoz.
A munkáspárti brit kormány tavaly júliusi hivatalba lépése óta a londoni belügyminisztérium 3594 külföldi bűnözőt toloncolt ki az országból, 16 százalékkal többet, mint az előző, konzervatív párti kormány az egy évvel korábbi azonos időszakban – áll a brit belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatásában.
A jelenlegi brit kormány jelentősen megszigorította az illegális bevándorlással szembeni jogi fellépést is. A Labour-kabinet által elfogadtatott határbiztonsági, menedékjogi és bevándorlási törvény ugyanolyan beható intézkedési, vizsgálati és büntetőjogi hatásköröket biztosít a szervezett bevándorlási bűnözés ellen, mint amilyenekre a terrorizmusellenes törvény ad felhatalmazást a brit hatóságoknak a terrorszervezetek elleni fellépéshez.
Inkább az egyházakba vágynak a kitoloncolásra ítélt menedékkérők
Újabban fellángolt a kitoloncolással fenyegetett menedékkérők érdeklődése az egyházak iránt Németországban. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás