Komoly kihívást jelent a fosszilis energiahordozókra támaszkodó vállalatoknak a megújulókra való átállást. Az EU tavaly döntött arról, hogy az évtized végére meg kell kétszerezni a megújuló energiaforrások részarányát.
Kedden tárgyalja a hágai bíróság a Shell fellebbezését, azon rendelet ellen, ami szintén 2030-as határidővel az üvegházhatású gázok kibocsátásának drasztikus csökkentésére kötelezi a vállalatot – írja a Reuters.
A Föld Barátai Hollandia (Milieudefensie) több mint 17 ezer felperessel és hat másik civil szervezettel együtt indította Shell-el szembeni per után mondta ki a hágai Nemzetközi Bíróság 2021-ben, hogy az olajvállalatnak az évtized végéig 45 százalékkal kell csökkentenie kibocsátásait a 2019-es szinthez képest és a Shell felelős az ügyfelei és beszállítói emissziójáért.
A Shell jogtalannak tartja az ítéletet
Az olajóriás szerint a rendeletnek nincs jogalapja, mivel a cégek nem tehetők felelőssé a fogyasztóik emissziójáért. Shell kiemelte, hogy 2023 és 2025 között 10-15 milliárd dollárt fektetnek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiamegoldásokba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le