Az orosz és amerikai illetékesek telefonbeszélgetéseinek kiszivárogtatása a sajtónak összefüggésben áll az ukrajnai rendezés meghiúsítására irányuló kísérletekkel, de az ilyen közlések jelentőségét nem kell eltúlozni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak a kirgiz fővárosban, Biskekben szerdán. „Az, hogy nagyon sokan lesznek különböző országokban, beleértve az Egyesült Államokat is, akik megpróbálják megakadályozni, hogy ezek a tendenciák békés irányba haladjanak, az egyértelmű" – fogalmazott.
Peszkov arra reagált, hogy a sajtóban kiszivárogtatások jelentek meg Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója és Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja telefonbeszélgetéseinek néhány állítólagos részletével.
Usakov Biskekben a Kommerszant című lapnak úgy nyilatkozott, hogy az ilyen dialógusok vagy zárt csatornákon, vagy a WhatsAppon zajlanak. Hangsúlyozta, hogy a kommunikáció tartalma ilyenkor csak szándékosan kerülhet nyilvánosságra, szerinte
nyilvánvaló lehallgatás folyik.
Peszkov korainak nevezte azokat a kijelentéseket, amelyek szerint Oroszország és Ukrajna közel áll a megállapodáshoz. Megígérte, hogy a Kreml be fogja jelenteni Witkoff moszkvai látogatásának időpontját. Hozzátette, hogy az orosz-amerikai kapcsolattartás folytatódik. Azzal a sajtóértesüléssel kapcsolatban, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan találkozhat Orbán Viktor miniszterelnökkel, a szóvivő az orosz Life hírportáknak azt mondta, hogy „a lehetséges kontaktusokról be fogunk számolni".
Usakov a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy
az európaiak teljesen feleslegesen „másznak bele" az Egyesült Államok ukrajnai rendezési tervébe.
Megerősítette, hogy erről hamarosan tárgyalni fognak Witkoff különmegbízottal Moszkvában. Usakov szerint az Abu-Dzabiban folytatott tárgyalásokon nem esett szó az amerikai béketervről, mint ahogy erről részleteiben Moszkva senkivel nem egyeztetett még.
Szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes leszögezte, hogy Oroszország nem hajlandó nyilvánosan megvitatni Donald Trump amerikai elnök ukrajnai békefolyamatra vonatkozó tervének különböző verzióit. „A probléma az, hogy van-e vagy nincs politikai akarat a két ország vezetői által Anchorage-ben elért megállapodások szigorú végrehajtására" – mutatott rá.
„Mi elkötelezettek vagyunk az Anchorage-ben elért eredmények iránt, és pontosan ebben a keretben fogunk tovább cselekedni, összevetve a jelenlegi eseményeket a két elnök által ott megfogalmazott alapvető elvekkel" – tette hozzá.
Közben az ukrán kormányfőhelyettes kijelentette,
nincs új kockázatot teremtő hatása a magyar miniszterelnök levelének az Ukrajnának szánt pénzügyi segítség blokkolásáról
Tarasz Kacska, az európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes újságírók előtt úgy fogalmazott, „Magyarország álláspontja semmilyen módon nem változott, folytatódnak a viták. Párbeszédünk és következetes munkánk van az Európai Unióval" – idézte a kormányfőhelyettest az Ukrinform hírügynökség.
A szlovák külügyminiszter ezzel szemben bejelentette, támogatni fogják Donald Trump béketervét, és egyúttal felszólította az európai partnereket, hogy maximális mértékben működjenek együtt a folyamatban. Robert Fico szlovák miniszterelnök már egy múltheti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy támogatják az ukrajnai háború rendezését célzó amerikai béketervet, ugyanakkor azt mondta: annak megvalósításához elengedhetetlen, hogy az elképzeléssel Ukrajna is egyetértsen.
Kijev és Európa jóváhagyása nélkül nem lehet aláírni az ukrajnai háborút lezáró békemegállapodást – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár szerdán a német szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) általános vitáján. „Európa nem játékszer, hanem a saját érdekeit és értékeit képviselő szuverén aktor" – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy örömmel fogadják az amerikai erőfeszítéseket a háború lezárására, de az európai ügyekben csak Európával egyetértésben lehet döntéseket hozni.
„Igen, ezt a háborút a lehető leghamarabb le akarjuk zárni. Ugyanakkor egy ténylegesen fenntartható békének nem képezheti alapját egy olyan megállapodás, amelyet a nagyhatalmak tárgyalnak le Ukrajna és az európai országok beleegyezése nélkül" – mondta Merz, aki szerint a hiteles tárgyalásokhoz az szükséges, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök belássa háborús uszításának hiábavalóságát.
A német kancellár arról is szólt, hogy békét csak a szabadsággal együtt lehet megteremteni.
„Nem megadás árán akarjuk elérni a békét, hanem arra törekszünk, hogy demokratikus és liberális értékeinket alapul véve Európa népei békében éljenek egymás mellett" – mondta.