Az orosz-ukrán békemegállapodás mielőbbi véglegesítésének reményében Donald Trump képviselőket küldött Moszkvába és Kijevbe – az amerikai elnök ezt közösségi oldalán jelentette be kedden.
Az elnök Truth Social oldalán megjelent bejegyzése szerint
Steve Witkoff különleges elnöki megbízott Moszkvába utazik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztessen személyesen, míg Dan Driscoll hadseregért felelős miniszter Kijevben tárgyal az ukrán féllel.
"Az eredeti 28-pontos, az Egyesült Államok által összeállított béketerv finomhangolása megtörtént, mindkét fél részéről további kiegészítésekkel, és már csupán néhány pontról van nézeteltérés" – fogalmazott az elnök washingtoni idő szerint a délutáni órákban kiadott újabb közleményében.
Hozzátette, hogy a moszkvai és kijevi tárgyalásokon elért minden előrehaladásról közvetlenül fogják őt és kabinetjének tagjait tájékoztatni megbízottai.
Donald Trump egyben közölte, hogy
várakozással tekint az elé, hogy létrejöjjön a találkozó közte, Volodomir Zelenszkij ukrán, és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy ilyen tárgyalásra csak akkor kerülhet sor, ha a háború lezárásáról szóló egyezség végleges, illetve csaknem végleges.
Az elnök nem sokkal korábban egy fehér házi eseményen a fejleményeket röviden kommentálva kijelentette, hogy közel került a megállapodás az ukrajnai háborúról.
Karoline Leavitt elnöki szóvivő szintén kedden hivatalos közösségi oldalán azt írta, hogy az elmúlt hét komoly előrehaladást hozott egy békeegyezmény felé vezető úton azáltal, hogy sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni mind az ukrán, mind az orosz felet. "Van néhány érzékeny, de nem leküzdhetetlen részlet, amire megoldást kell találni, és ez további tárgyalásokat igényel Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok között" – fogalmazott a sajtótitkár.
A békefolyamat részeként Dan Driscoll, az amerikai hadseregért felelős miniszter (Army Secretary) kedden az Egyesült Arab Emírségek fővárosában tárgyalt több órán keresztül orosz tisztségviselőkkel – közölte amerikai adminisztráció.
A Donald Trump által Moszkvába delegált Steve Witkoff elnöki különmegbízott az elmúlt hónapokban számos alkalommal egyeztetett a háború lezárásáról az orosz féllel, de komoly részt vállalt a közel-keleti békeegyezmény kidolgozásában is.
Dan Driscoll, aki Kijevbe utazik, novemberben kapcsolódott be az ukrajnai rendezés érdekében zajló diplomáciai munkába.
Mindeközben Emmanuel Macron arról beszélt, hogy orosz részről "jelenleg egyértelműen nincs szándék a tűzszünetre", és úgy vélte, hogy "továbbra is nyomást kell gyakorolni" Oroszországra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
Az Ukrajnát támogató országok vezetőnek videókonferenciáján "több résztvevő beszámolt a közvetlenül az oroszokkal, elsősorban Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott eszmecseréikről" - jelezte a francia államfő.
Ez alapján "jelenleg egyértelműen nincs orosz szándék tűzszünetre" - mondta Macron, hozzátéve, hogy Moszkva "szándékot sem mutatott arra, hogy a megbeszélések után módosított, amerikai, ukrán és európai szakértők részvételével Genfben a múlt hétvégén kidolgozott amerikai tervről tárgyaljon".
Emmanuel Macron elmondta: egyeztetéseket kezdeményeznek az Egyesült Államokkal és a NATO-val, hogy "megbeszéljék a jövőbeli tűzszünet betartásának megfigyelését". Emellett a "biztonsági garanciákkal" kapcsolatban úgy vélte, hogy mindenekelőtt "erős ukrán hadseregre" van szükség.
Egy munkacsoport is létrejön szerdától a "biztosítási erők" számára, amelyek feladata "az ukrán hadsereg megerősítése" lesz egy orosz-ukrán megállapodás esetén - jelentette be Macron. "Franciaország és Nagy-Britannia fogja irányítani, szoros együttműködésben Törökországgal, amely kulcsszerepet játszik a tengeri kérdésekben, és most először az Egyesült Államok bevonásával" - tette hozzá. A videókonferencián Marco Rubio amerikai külügyminiszter is részt vett.
"A következő napok során nagyon pontosan véglegesítjük mindenki hozzájárulását, és így tudjuk véglegesíteni ezeket a biztonsági garanciákat" - ígérte meg a francia elnök. Szerinte "ez elengedhetetlen a hiteles béke megkötéséhez és a Oroszországra gyakorolt nyomás fenntartásához is".