A német rendőrség kedden a közbiztonság és a közrend megsértésére hivatkozva feloszlatta a környezetvédelmi aktivistáknak otthont adó tiltakozó tábort a Tesla elektromos autógyárának közelében lévő erdőben, a Berlin melletti Grünheidében – írja az AP.
A területen a Tesla egy teherpályaudvar, illetve raktárterületek bővítésével tervezi növeli meglévő grünheidei telephelyét. A terjeszkedéshez azonban meg kell vennie egy erdős területet Brandenburg tartománytól.
A tiltakozó tábornál hétfőn elsődlegesen a rendőrséget vetették be, hogy ideiglenesen kiürítsék a tábor faházas részeit a II. világháborúból származó robbanószerkezetek keresésére hivatkozva. Az aktivisták azonban nem voltak hajlandók távozni, többen feljebb másztak a fákon. A rendőrség végül hat embert húzott ki a faházakból, akik nem akartak önként távozni.
Az ezt követő teljes feloszlatásra azért volt szükség, mert az aktivisták többször is szabályt szegtek, illetve bűncselekményeket követtek el – mondta el Daniel Keip helyi rendőrségi szóvivő.
Hozzátette, hogy a tüntetők vezetőivel sem sikerült felvenni a kapcsolatot, és már nem feltételezhették, hogy a tiltakozás békés marad.
A gyár melletti területet egy ideje már vizsgálják a második világháborúból visszamaradt lőszerek gyanúja miatt. Németországban még közel 80 évvel a háború befejezése után is gyakran találnak fel nem robbant bombákat, főként építkezések során. Ezeket általában hatástalanítják vagy ellenőrzött robbantással ártalmatlanná teszik, ami néha elővigyázatosságból nagyszabású evakuálásokkal jár.
Ezt a tüntetéssorozatot nem ússza meg Elon Musk
Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén