Nem kevesebb, mint 22 percbe telt, míg a nitrogéngáz végzett a bérgyilkosságért halálra elítélt Kenneth Eugene Smith-szel egy alabamai börtönben, miközben a jelen lévő lelkész szerint a kivégzés felért egy hosszú, kegyetlen kínzással – számol be a Mirror információra hivatkozva a Szeretlek Magyarország portál.
Olyan brutális kivégzésre készül az Egyesült Államok, hogy az ENSZ is kegyelmet kér
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének szakértői úgy vélik, hogy aggodalomra ad okot a nitrogéngázos kivégzés, mivel rendkívüli szenvedést és megalázó halált okozhat.Az ügy előzményeiről ITT írtunk részletesen.
Smith-t 1989-ben ítélték halálra, mert egy másik férfival, John Forrest Parkerrel megölték a 45 éves Elizabeth Sennettet, miután a nő férje, Charles Sennett fejenként ezer dollárt fizetett nekik.
A HALÁLOS ÍTÉLETET ELŐSZÖR 2022-BEN PRÓBÁLTÁK MEG VÉGREHAJTANI MÉREGINJEKCIÓVAL, DE EZT SMITH TÚLÉLTE.
Ezt követően az alabamai hatóságok a nitrogéngázzal történő kivégzés mellett döntöttek, amit 2024 januárjában hajtottak végre az 58 éves bérgyilkoson. Ezzel Kenneth Eugene Smith lett a világ első rabja, akit nitrogéngázzal végeztek ki.
A halálra ítélt férfi lelkésze, Jeff Hood is jelen volt a kivégzésen. Azt mondta, kísérteties és traumatikus élmény volt végignézni Smith haláltusáját, ami állítása szerint 22 percig tartott, és kegyetlen szenvedést okozott a férfinek.
Kenny arcára egy maszkot tettek, ami a homloka tetejétől az álláig terjedt. Úgy nézett ki, mint egy tűzoltómaszk, és nagyon szoros volt. A testét mindenhol hevederekkel rögzítették.
A lelkész a kivégzést egy hosszú, kegyetlen kínzáshoz hasonlította, és elmondása szerint ez volt a legszörnyűbb dolog, amit valaha látott.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják