Az amerikai tech szektort is célba vették a Trump-adminisztráció importvámjaira adott kínai válaszlépések. A jórészt védővámokat tartalmazó csomag részeként vizsgálatot indított a helyi versenyhatóság a Google vélelmezett trösztellenes tevékenysége miatt. Mint megírtuk az amerikai kormány kínai importtermékeire kivetett egyoldalú vámokra való válaszul, Peking február 10-től viszontvámokat vet ki az Egyesült Államokból származó egyes importárukra. A keddi intézkedések részeként a kelet-ázsiai nagyhatalom február 15-től
- 15 százalékos vámot vetett ki az amerikai szén- és cseppfolyósított földgáz importjára,
- illetve 10 százalékkal megemelte az amerikai nyersolaj vámtarifáját,
- valamint importvámot vetett ki egyes amerikai gépjárművekre és mezőgazdasági gépekre.
Az energiahordozókat érintő változások mellett a kínai kereskedelmi minisztérium két amerikai óriáscéget is a "megbízhatatlan entitások" közé sorolt, az egyik a Calvin Klein és Tommy Hilfiger márkák tulajdonosa, a PVH, a másik pedig az Illumina nevű biotechnológiai cég.
Ezek a társaságok a kínaiak vádja szerint számos diszkriminatív intézkedést hoztak korábban kínai vállalatokkal szemben, mellyel komoly károkat okoztak egyes, kapcsolódó iparági szereplőknek.
Célkeresztben a technológiai szektor
Az intézkedéscsomag a technológiai szektorra is kiterjed, itt a Google-t vette célkeresztbe a kínai pártállam. A helyi versenyhatóság, az Állami Piacszabályozási Hivatal kedden bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Google ellen az ország versenytörvényeinek megsértése miatt – írja a HWSW.
Az erről szóló bejelentés semmiféle konkrétumot nem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen kifogásolt tevékenységről lehet szó, a Google ugyanakkor 2010 óta lényegében semmilyen termékével nincs jelen Kínában, a cég kizárólag az online hirdetési piacon számít tényezőnek. A Google online hirdetési piacon végzett potenciálisan versenytorzító tevékenységével, illetve hirdetéskiszolgáló rendszerével kapcsolatban Kína mellett az Egyesült Államokban és Európában is zajlanak versenyjogi vizsgálatok.
Fordulat: egy hét huzavona után pert nyert a Google az EU Bizottsággal szemben
Egy héttel a Google-ra kivetett 2,4 milliárdos bírság megerősítése után az Európai Bíróság most mégis a Bizottság ellen döntött. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon