A kínai export ellenállónak bizonyul a nemzetközi bizonytalanság közepette – jelentette ki a kínai vámigazgatóság szóvivője hétfőn Pekingben.
A kínai vámigazgatóság (GAC) hétfőn közölt adatai szerint Kína teljes áruforgalma jüanban kifejezve 1,3 százalékkal nőtt éves összevetésben az idei első negyedévben.
Kapcsolódó
Lü Ta-liang, a Kínai Vámigazgatóság szóvivője és a Statisztikai és Elemzési Főosztály igazgatója elmondta, hogy jelenleg
Kína exportja valóban összetett és súlyos külső helyzettel néz szembe, de nem szakad le az ég.
A szóvivő szerint az elmúlt években Kína folyamatos előrelépést tett külkereskedelmi piacainak diverzifikálásában, valamint az ipari és ellátási láncokkal kapcsolatos együttműködés elmélyítésében a világ különböző partnereivel.
Ezek az erőfeszítések nemcsak partnereink fejlődését támogatták, hanem saját ellenálló képességünket is növelték
– hangsúlyozta Lü.
Kiemelte, hogy Kína hatalmas belső piaca továbbra is fontos háttértámogatást nyújt a gazdaságnak. „Rendíthetetlenül végezzük a saját munkánkat, és a külső környezet bizonytalanságára a saját bizonyosságunkkal válaszolunk” – tette hozzá.
Kína külkereskedelmi többlete 2025 márciusában 102,64 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 58,65 milliárd dollárról, meghaladva a 77 milliárd dolláros piaci várakozást.
A kiugró értéket részben a márciusban megnövekedett export, részben az Egyesült Államok által bejelentett vámemelések előtti kereskedelmi aktivitás okozta.
A kínai pénzügyminisztérium múlt hét pénteken bejelentette, hogy a korábbi 84 százalékról 125 százalékra emeli az Egyesült Államokból érkező egyes termékekre kivetett vámokat. A lépés válasz volt Donald Trump amerikai elnök azon döntésére, miszerint 145 százalékra emelik a Kínából érkező importárukra vonatkozó tarifákat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat