Másodszor is négy év börtönbüntetésre ítélték azt a kínai újságírót, aki a koronavírus járvány korai szakaszában a pandémia epicentrumából, Vuhanból tudósított. A 42 éves Zhang Zhang ugyanezért korábban négy évet volt börtönben.
A hírügynökségek bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy az újságírónak jelenleg van-e jogi képviselője, a kínai külügyminisztérium egyelőre nem reagált a média megkereséseire – írja az Euronews.
Zhang a koronavírus járvány kezdeti szakaszán hónapokig posztolt a Vuhani káoszról. Videóin zsúfolt kórházak és üres utcák voltak láthatóak, amik Kína hivatalos narratívájánál sokkal borúsabb képet festettek a járvány korai szakaszáról. Egy korábbi ügyvédje szerint Zhang úgy vélekedik, azért zajlik ellene eljárás, mert élt a szólásszabadság jogával. Első letartóztatása után egy hónappal éhségsztrjákba kezdett, ám akkor a rendőrség erőszakkal táplálta.
Az újságírót 2024 májusában szabadon engedték, majd három hónappal később újra őrizetbe vették és ismét letartóztatták. Augusztus óta a sanghaji Pudong fogdában őrzik.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) jogvédő szervezet úgy tudja, hogy szeptember 19-én Zhang feltételezett ügyvédjét, Fan Biaowent aközben hurcolták el a rendőrök, hogy az újságíró az édesanyjával találkozott egy sanghaji metróállomáson. Nyolcórányi fogvatartás után szabadon engedték. Úgy tudni, hogy rövid ideig Zhang édesanyja is őrizetben volt.
Az RSF közleménye szerint a kínai hatóságok nem hozták nyilvánosságra, hogy Zhangot pontosan mivel és miért vádolták meg.
Kína tovább lapít, valamit nagyon titkol a Covidról
Az Egészségügyi Világszervezet sürgeti Kínát, hogy ossza meg az adatokat a Covid-19 eredetének megértése érdekében, öt évvel a világjárvány kínai Wuhan városában történt kitörése után.Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy