Annak ellenére, hogy Kim Dzsong Un nagyapjának és édesapjának születésnapja nemzeti ünnep Észak-Korában, a jelenleg regnáló vezető születésnapját még csak nem is ismerjük, hiszen az állami vezetés továbbra is titkolja azt.
A pletykák szerint Kim Dzsong Un 1984. január 8-n született, azonban az állami médium nem írt a vezető születésnapjáról
Kapcsolódó
- írja a HVG a Yonhap dél-koreai hírügynökség cikke nyomán.
A portál részletezi, hogy sem a központ sajtóorgánumai, sem az állami tévé, sem a KCNA hírügynökség nem emlékezett meg Kim Dzsong Un születésnapjáról. Sőt, a diktatúra eddig még csak azt sem közölte hivatalosan, hogy a vezető melyik évben született, hiszen több verzió is kering a nép között arról, hogy a diktátor 1982-ben, '83-ban vagy '84-ben látta meg a napvilágot.
A napokban csak annyi információt közölte az állam által irányított sajtó, hogy Kim egy csirkefarmra látogatott lányával Kim Dzsue-val, ahol a baromfitenyészet mellett kampányoltak, ezzel szerintük ugyanis változás állhat be az emberek életszínvonalában.
Dél-Korea közölte, hogy figyelik északi szomszédaik médiatevékenységét, de ők sem láttak semmit azzal kapcsolatban, hogy megemlékeztek volna a Vezér születésnapjáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz