Costa Ricában végleg bezárták az állami állatkerteket, az utolsó két létesítményből a csaknem háromszáz állatot a rendőrség és a környezetvédelmi tárca munkatársai állatorvosok felügyelete mellett elszállították vasárnap egy vadrehabilitációs-központba a főváros, San José határában.
Nyilvános állatkertek nélküli országgá válás útján járunk, olyan jövőképpel, amely a vadvédelmi övezetekre és a menhelyekre helyezi a hangsúlyt
- hangsúlyozta Franz Tattenbach, a közép-amerikai ország környezetvédelmi minisztere újságíróknak nyilatkozva.
Costa Rica 11 éve fogadott el törvényt az állat- és növényvilág védelméről, aminek keretében az állami fenntartású állatkerteket sorra bezárták. A jogszabály ugyanakkor nem érinti a magánállatkerteket, amelyekből az országban legalább 18 van.
Eredeti elképzelések szerint a Simón Bolívar nevét viselő állatkertet és a főváros közelében egy másik vadasparkot már a 2014-ben be akartak zárni. Az érintett állatkertek ugyan állami tulajdonban voltak, de egy alapítvány üzemeltette őket, amely bírósági úton panaszt emelt a tervezett bezárás ellen. Ezért késett egy évtizedet a két állatkert bezárása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről