A hatóságok szerint legalább két ember meghalt, három pedig súlyosan megsérült egy csütörtökön történt késes támadásban a manchesteri zsinagógában. A rendőrség közleménye szerint az egységek először egy gyalogosokat elgázoló járművel kapcsolatos bejelentés miatt érkeztek ki – írja a Euronews.
A rendőrséget egy civil hívta ki a Crumpsallban, a Middleton Roadon található Heaton Park Hebrew Congregation zsinagógához reggel 9-kor. A szemtanú azt állította, hogy látta, ahogy egy autó a gyalogosok közé hajtott, és egy férfit megkéseltek
– írja a közlemény.
A rendőrség szerint a gyanúsítottat lelőtték, állapota jelenleg nem ismert. A hatóságok elmondása szerint a mentősök négy, a jármű és a késelés által megsebesített civilnek nyújtanak segítséget. Arra kérték a lakosságot, hogy egyelőre kerüljék el a környéket.
A támadás során a zsidó közösség éppen Jom Kippur ünnepét tartotta, és sok hívő tartott a zsinagóga felé.
Célzott támadás a Zsidó Múzeumnál: nagykövetségi dolgozókat öltek meg
Két izraeli nagykövetségi alkalmazottat – egy férfit és egy nőt – agyonlőttek szerda este a washingtoni Fővárosi Zsidó Múzeum közelében. A pár egy zsidó rendezvényről távozott, amikor közvetlen közelről tüzet nyitott rájuk a támadó. A hatóságok szerint célzott akcióról van szó, az elkövetőt rövid időn belül őrizetbe vették.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal