Litvánia a szomszédos Oroszországgal kapcsolatos biztonsági aggályaira hivatkozva csütörtökön kilép a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezményből.
Nemzetközi emberi jogi szervezetek rettenetesnek, illetve aggasztónak nevezték a lépést.
A litván parlament tavaly júliusban szavazta meg a kazettás bombákra vonatkozó egyezményből való kilépést, de Vilniusnak a hatályba lépéshez hat hónapot kellett várnia, miután benyújtotta a vonatkozó dokumentumot az ENSZ-nek.
Litvánia az első ország, amely kilép a 2008-ban elfogadott egyezményből, és az első európai uniós tagállam, amely kilép egy nemzetközi fegyverzetkorlátozási szerződésből.
Sem Oroszország, sem Ukrajna nem részese ennek az egyezményeknek, és mindketten vetettek be kazettás bombákat.
A 112 állam és 12 más aláíró által elfogadott egyezmény tiltja a kazettás bombák bevetését, szállítását, gyártását és tárolását.
Ezeket a fegyvereket repülőgépekről vagy tüzérségi eszközökkel lehet célba juttatni, a levegőben robbannak fel, és a bennük lévő lövedékek nagy területen szétszóródnak.
A 2,8 milliós lélekszámú, korábban a Szovjetunió által bekebelezett balti állam jelezte azt is, hogy ki akar lépni a taposóaknák tilalmát elrendelő nemzetközi egyezményből is. Az intézkedést a hadsereg és a védelmi minisztérium támogatja, a kormány egyelőre felfüggesztette a döntést a térségbeli szövetségesek esetleges hasonló intézkedéseire várva.
A taposóaknákról szóló szerződést 1997-ben fogadták el, és jelenleg 164 állam a részese.
Eközben a független Ausztria is jelezte, hogy az új kormány ráfekszik a haderőfejlesztésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére