Július 17-től minden 18 és 60 év közötti ukrán állampolgárságú férfire vonatkozik a katonai regisztrációs okmány kötelező bemutatása a határátlépéskor. Ez megtörténhet papír alapon vagy elektronikus módon is – mondta Andrej Demcsenko, az Állami Határszolgálat elnöke.
Július 16-án hivatalosan is lejár a 3633-IX. számú ukrán törvényben meghatározott két hónapos időszak, mikor az állampolgároknak katonai nyilvántartásba kellett jelentkezniük vagy pontosítaniuk a már nyilvántartásba vett adataikat – írja azUkrajinszkaja Pravda.
A döntés értelmében a határőrök július 17. éjféltől minden 18 és 60 év közötti ukrán férfi katonai regisztrációs okmányát ellenőrzik.
Katonai regisztrációs okmány hiányában a határőrök megtagadják az államhatár átlépését.
Andrej Demcsenko szerint az Ukrajna elhagyásának megtagadására vonatkozó okok között szerepel majd az is, ha az illető ugyan rendelkezik katonai okmányokkal, azonban a nemzeti rendőrségi körözési listán szintén megtalálható a neve. Ebben az esetben rendőröket hívnak a helyszínre.
Ugyanakkor nem változtak azon személyek kategóriái, akik az ukrán állampolgárok határátlépésének szabályai szerint elhagyhatják az országot.
Az Állami Határőrség képviselője külön kiemelte, hogy azok a 18-60 év közötti ukrán férfiak, akik a hadkötelezettség alól mentességet élveznek vagy más, például egészségügyi okokból nem kell bevonulniuk, ők természetesen korlátozások nélkül átléphetik a határt.
Biden behatolna Ukrajna területére
Az amerikai kormányzat sajtóértesülések szerint feloldaná az Ukrajnába telepített amerikai katonai vállalkozókra vonatkozó de facto tilalmat, hogy segítsék a háború sújtotta országot az általuk biztosított fegyverek karbantartásában és javításában.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra