A német hadsereg (Bundeswehr) állományából származó hat darab, Sea King Mk41 típusú légi járművet az 1970-es évek óta, már többször felújítva, modernizálva használja a haditengerészet.
A Spiegel német hírportál beszámolója szerint ez a típusú katonai helikopter elsősorban szállításra alkalmas, a Bundeswehr tengeri mentéseknél vetette be. Az Ukrajnának szállítandó helikoptereket most leselejtezik és modernebbekkel pótolják.
Kapcsolódó
A német védelmi miniszter a bejelentéskor kiemelte, hogy a Sea King egy jól bevált és robusztus helikopter, amely felderítésekben és a katonák szállításában segíthetik az ukránokat.
Ez az első ilyen német szállítmány - mondta Boris Pistorius.
A csaknem két éve tartó háborúban Németország már mintegy hatmilliárd euró értékben támogatta a védekezést fegyverekkel, egyéb katonai felszereléssel.
Ezzel kapcsolatban a német pénzügyminiszter kedden úgy nyilatkozott: Németország hosszú távon nem képes egyedül fenntartani Ukrajna védelmi képességeit, másoknak is növelniük kell kétoldalú alapon nyújtott hozzájárulásaikat
Christian Lindner szerint nem fogadható el az, hogy Németország többet, mások kevesebbet tesznek Ukrajna megsegítésére. A liberális politikus azt is követelve, hogy európai uniós szinten a terheket osszák el egyenlően.
Lindner szerint Ukrajna készen áll az EU-tagságra, és rendszere összhangban is van az európai értékekkel, bár még reformokra van szükség, hogy beindulhassanak a beruházások a magánszektorban. "Sok feltétel teljesítésére van még szükség ahhoz, hogy a magánszektor kezdeményezései sikerrel járhassanak" - tette hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben