Ferenc pápa halálával azonnal időszerűvé vált az utódlás kérdése, mely hamarosan el is dőlhet, mivel szerdán, május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé a vatikáni Sixtus-kápolnában.
Máté-Tóth András az Indexnek a nemrég elhunyt Szentatyáról azt mondta, munkássága a II. vatikáni zsinatéval mérhető össze, mivel
Ferenc pápa regnálása alatt a katolikus egyház akkora fordulatot hajtott végre, ami párját ritkítja.
A vallástudós azt gondolja, az argentin születésű Bergoglio bíboroshoz hasonlóan
szintén egy karizmatikus személy lesz a következő egyházfő.
„Nem vagyok klerikális bukméker, jós meg végképp nem” – felelte arra, hogy melyik bíborosnak van a legnagyobb esélye újdonsült pápaként.
A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének professzora olyan meglepetésre számít, mint amilyen XVI. Benedek pápa után Bergoglio bíboros megválasztása volt. Hisz a későbbi Ferenc pápa egyáltalán nem tartozott az esélyes pápajelöltek közé.
Az MTA doktora aláhúzta, Ferenc nem romokat hagyott maga után, hanem a jövőbe vezető síneket. „Erről a nyomvonalról már nem lehet lelépni” – fogalmazott a vallástudós.
Máté-Tóth András leszögezte:
Nagyon meg vagyok döbbenve azon, hogy a cölibátus problémáján még mindig nem tudott túllépni a katolikus egyház.
Szerinte ma már érvényét vesztette ez a régi hagyomány, a papi nőtlenség „az egyházi rend szentségéhez képest csak egy fogadalom” – jelezte, megjegyezve, a görög katolikus papok nősülnek és családot is vállalnak.
„Nem valamelyik katolikus irányzat, felfogás vagy éppen egy kontinens képviselőjét keresik, hanem egy olyan egyéniséget, akiről süt az evangéliumi elkötelezettség” – emelte ki a katolikus kutató.
„A papi pedofília kérdéskörével a jövendő pápáknak már nem kell úgy foglalkozniuk, mint ahogy Ferencnek és elődjeinek kellett. Ne felejtsük el, hogy a katolikus egyház az anyagi visszaélésekkel és a pedofíliával szemben zéró toleranciát hirdetett meg” – mondta Máté Tóth András, aki szerint itt nem a cölibátusnál kell keresni a dolgok nyitját, hanem a hatalomnál.
Kik választják meg az új pápát? Érdekes leg-ek a bíborosokról
Öt földrész 71 országából származik az a 135 bíboros, aki jogosult szavazni az új pápa személyéről. Ketten egészségügyi okokból távol maradnak, így végül a május 7-én kezdődő konklávén a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa utódját 133 bíboros választhatja meg. De kik is ők? Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot