Ramzan Kadirov csecsen vezető csütörtök este ismét eloszlatni igyekezett az egészségi állapotáról szóló pletykákat, és közösségi média követőinek azt mondta: „az orvosok azt mondják, hogy egy fiatal srác fizikumával bírok”.
Kadirov, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legelszántabb szövetségese az Ukrajna elleni teljes körű háborúban, élőben jelentkezett be a VKontakte közösségi oldalon egy esti séta közben. Amikor egy követője az egészségi állapotáról érdeklődött, ennyit mondott:
Ha énekelek, az azt jelenti, hogy élek. Az egészségem rendben van, háromhavonta kisebb, félévente nagyobb javításokon esek át
– jegyezte meg viccesen Kadirov, aki egy dalocska éneklésével indította a videót.
Trump a legegészségesebb amerikai elnök
A csecsen vezető Donald Trumpot „a valaha megválasztott legegészségesebb amerikai elnöknek” titulálta. Kénytelen volt elutasítani azokat a pletykákat, amelyek szerint súlyos egészségügyi problémákkal küzd, és utódlási terven töri a fejét, mivel olyan fotók és videók jelentek meg róla, amelyeken felpuffadtnak látszik és szavai nehezen kivehetők.
A hónap elején Kadirov az orosz állami televízióban azt állította, hogy háromhavonta orvosi vizsgálaton vesz részt, és az egyetlen probléma, ami őt sújtja, az „enyhe D-vitaminhiány”. A kamera ezután olyan felvételre kapcsolt, amelyen állítólag 30 fekvőtámaszt végez, bár nem volt világos, hogy mikori a felvétel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak