A Biden-kampány által működtetett Biden-Harris HQ vasárnap este, a Super Bowlra időzítve tette közzé első TikTok-posztját, amelyben Joe Biden elnök futballtémájú kérdésekre válaszolt.
A döntés, hogy az amerikai elnök csatlakozik a közösségi médiaplatformhoz, a vállalat kínai tulajdonosi hátterével kapcsolatos fokozott ellenőrzés közepette született. Mindkét párt kongresszusi vezetői biztonsági aggályokra hivatkozva a TikTok betiltását követelték – írja a Politico.
A Fehér Ház tavaly 30 napot adott a szövetségi ügynökségeknek, hogy töröljék az alkalmazást minden kormányzati eszközről.
Az államok többsége pedig betiltotta a TikTokot a kormányzati eszközökön. A Biden-kampány lépésére azért került sor, mert az elnök nehezen tudta elnyerni a fiatal szavazók tetszését, akik a Demokrata Párt bázisának alapvető részét képezik.
Óvintézkedésre azért szükség volt
Biden kampánytanácsadói azt mondták, hogy fejlett biztonsági óvintézkedéseket tesznek az alkalmazás körül. A ByteDance, a TikTok anyavállalata azt nyilatkozta, hogy az alkalmazás nem a kínai kormány tulajdonában vagy annak ellenőrzése alatt áll.
A Super Bowl nem csak a fociról szól, dollármilliárdok repkednek a háttérben
Az év legnagyobb sporteseményén a lakosság 1,3 milliárd dollárért iszik sört, és 10 ezer dollárért vesz belépőt. Vasárnap eldől, ki lesz az idei NFL-bajnok.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta