Joe Biden azzal kezdte beszédét, hogy beszélt Donald Trumppal, gratulált neki és biztosította, hogy a hatalomátadás békésen és szabályosan fog megtörténni, mert ezt érdemlik az amerikai emberek – tette közzé az AP.
Az amerikai választási rendszer becsületes, transzparens és korrekt. Megbízható, akár győzünk, vagy veszítünk
– tette hozzá Joe Biden, hivatkozva 2020-ra, amikor Donald Trump nem volt hajlandó elfogadni a vereséget, és azt állította: csalás történt.
Az amerikai elnök hozzátette: nem lehet csak akkor szeretni a hazát, amikor győzünk.
Ezután Joe Biden megköszönte Kamala Harrisnek és saját stábjának a négyéves munkáját, majd kijelentette, hogy ez történelmi elnökség volt. Szerinte a világ legerősebb gazdaságát hagyják maguk után, illetve, hogy együtt jobb hellyé tették Amerikát.
A kudarcok elkerülhetetlenek, de feladni megbocsáthatatlan lenne. Ahogy apám mondta, a jellemünkről az árulja el a legtöbbet, hogy milyen gyorsan állunk talpra
– mondta a leköszönő elnök.
Kiemelte, a vereség nem jelenti azt, hogy le is győztek minket. Ezt a csatát elvesztettük, de Amerika és az álmaink arra sarkallnak minket, hogy újra felálljunk. Erről szól Amerika több mint 240 éves történelme.
Európa retteg Trump tervei miatt, beleremeghet a magyar teljesítmény is
Drámai hatásokkal számolnak Németországban az új amerikai elnök tervezett kereskedelempolitikája miatt: az EU legnagyobb gazdaságában milliárdos veszteségeket, tömeges elbocsátásokat, a befektetések zuhanását és az autóipar mélyülő válságát vetítik előre, ami a magyar GDP-re is hatással lesz.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val